Első bonbonunk

Ma megérkezett a bonbon formánk. Nem terveztük előre, hogy ma bonbont gyártunk, de annyira kellette magát... nem maradhatott "érintetlen" a forma. Lesz ami lesz nekiláttunk. A kávékrém egy kis csoki, vaj, tej, instant kávé egyvelegéből készült. Lányom kiváló töltelék adagolónak bizonyult!!! A 4 fokos kinti hideg is segített, hogy kb. 1 óra alatt elkészültünk (ebből a munka kb. 20 perc a többi várakozás).  Talán csak a kezdők szerencséje, de első kávés bonbonunk igazán finom lett. Esztétikailag van még mit javítani (maradt néhány légbuborék), de máris rengeteg ötletünk van: kókuszos, meggyes, mogyorókrémes...

A hétvégén az adventi előkészületekkel voltunk elfoglalva. Befejeztük a Karácsonyváró angyalkát, aki az Adventi órával együtt kapott egy kis "színpadot".

A konyhába tettük egy adventi koszorúval együtt, így már reggel lehet tekerni az órát. Későn vettem észre, hogy az órán számlapon a 18 helyett csak 8-ast írtam. Talán jövőre kijavítom...

A konyhai dísz "romantikája" (remélem a giccs keveseknek jut eszébe) után a nappaliba igen egyszerű, mondhatni minimalista dísz készült. ( A csipkére természetesen szükség volt, hogy a sötét faasztalból egy kicsit "kiemelje" a fekete tartót.) 

A kulináris örömöknek nem sok szerep nem jutott a hétvégén (az ablakok negyede már tisztán csillog-villog!). A Svéd túrós lepény (ostkaka) a hűtőben fellelhető lejárathoz közeli alapanyagokból állt össze. Mert valami édesség azért kell a hétvégére!

Az ostkaka Stahl Judit receptje alapján készült.

 

 

Keresés

Elérhetőség

Ha kérdésed vagy véleményed van (akár jó vagy rossz) erre a címre bátran írhatsz:

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna, Hanna
A Nap kel 05:34-kor,
nyugszik 18:16-kor.

Címkék

SK  advent  adventi dísz  ajándék  alacsony GI  alma  aszalt paradicsom  asztaldísz  batáta  befőtt  befőzés  bodza  burgonya  chop suey greens  citromfű  család  csalán  csalánleves  csirkemell  csokor  csomagolás  cukkíni  dekoráció  dísz  díszalma  ehető krizantém  esküvő  fokhagyma  gersli  graham liszt  grill  gyors  gyömbér  gyümölcslé  gyümölcsnektár  hagyma  hamburger  házi  házi tartósítás  hógömb  húsmentes  húsvét  joghurt  kakukkfű  karácsony  keksz  keksznyomda  kenyér  kert  konzerv  koszorú  kukoricaliszt  kókusz  kókuszzsír  környezetbarát  környezetvédelem  körte  kövér porcsin  lazac  lekvár  lencse  lepény  leveles tészta  leves  mandula  maradék hasznosítása  marcipán  medvehagyma  megfázás  menta  morzsasüti  muffin  máj  mák  méz  mézeskalács  nyúlhús  nátha  olaj  olcsó  palacsinta  paprika  paradicsom  pite  polc  pulyka  pékáru  rozmaring  ruhatárolás  rágcsálni való  sajt  sajttorta  savanyú leves  szappan  szilva  szilveszter  szódagyurma  születésnap  sárgabarack  sós  sós rágcsálni való  sült  sült vér  tartósítás  tavasz  tejföl  teljes kiőrlésű liszt  teríték  tojás  torta  tárolás  tészta  tökmag  uborka  vanília  varrás  veteményezés  vetőmag  vágott virág  zserbó  zöldbab  árpa  árpagyöngy  árpaliszt  édesburgonya  újhagyma  újrahasznosítás  ünnepek  
FaceBookInstagram

Hegesztő

Az oldalon tapasztalható bárminemű működési hiba,

csakis az én figyelmetlenségemből adódik,

az oldal tulajdonosa nem tehet róla,

így kérem panaszaikkal hozzám forduljanak:

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Látogatói Számláló

776295
mama77
tegnaptegnap85
ezen a hétenezen a héten275
ebben a hónapbanebben a hónapban1745
összesenösszesen776295

Lábléc

Copyright © 2024 Szürke Kis Veréb. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU General Public License alatt kiadott szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal