Kisnyuszi és a vásárlás

Kisnyuszi még augusztusban költözött hozzánk. A turkálóban találtunk rá. Nadrágot szerettünk volna venni, de Kisnyuszival tértünk haza. Biztosan szerette valaki, de feleslegessé vált. Szerencsére nem a kukába került, hanem egy textil (ruha, játék) gyűjtőbe. Kisnyuszit kimostuk, szárítottuk:

Azóta Kisnyuszi nálunk lakik és figyelmeztet arra, hogy ne vegyünk semmit, csak azért mert megtetszik, olyan aranyos, van már négy, de ez egy kicsit más, olyan szép, éppen akciós. Remélem Kisnyuszi volt az utolsó haszontalan ám annál bájosabb vételünk. 

"A csak még egyszer a mindig és a soha többé közé feszített kötél, ezen járunk, bizonytalanul, nem lenézve és kicsit imbolyogva, de azért mégiscsak folyton reménykedve, bízva a jövőben, a sorsban, az időben, magunkban." Dragomán György

Három lépés, amit szeretnénk betartani, hogy "felelős fogyasztók" legyünk:

1. csak azt vegyük meg, amire szükségünk van

2. ne vásároljunk többet, mint amennyire szükségünk van

3. számoljunk el 10-ig (Räkna till 10 - svéd kampány, arra biztat, ha épp megvennénk valami újat, vagy kidobnánk valami régit, előbb számoljunk el tízig, és kérdezzük meg magunktól, hogy tényleg szükség van-e rá, nem lehet-e megjavítani, és csak ezután döntsünk.)

 

Keresés

Elérhetőség

Ha kérdésed vagy véleményed van (akár jó vagy rossz) erre a címre bátran írhatsz:

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

2017. november 20. hétfő
Jolán
A Nap kel 07:03-kor,
nyugszik 16:09-kor.

Címkék

SK  advent  adventi dísz  ajándék  alacsony GI  alma  aszalt paradicsom  asztaldísz  batáta  befőtt  befőzés  bodza  burgonya  chop suey greens  citromfű  család  csalán  csalánleves  csirkemell  csokor  csomagolás  cukkíni  dekoráció  dísz  díszalma  ehető krizantém  esküvő  fokhagyma  gersli  graham liszt  grill  gyors  gyömbér  gyümölcslé  gyümölcsnektár  hagyma  hamburger  házi  házi tartósítás  hógömb  húsmentes  húsvét  joghurt  kakukkfű  karácsony  keksz  keksznyomda  kenyér  kert  konzerv  koszorú  kukoricaliszt  kókusz  kókuszzsír  környezetbarát  környezetvédelem  körte  kövér porcsin  lazac  lekvár  lencse  lepény  leveles tészta  leves  mandula  maradék hasznosítása  marcipán  medvehagyma  megfázás  menta  morzsasüti  muffin  máj  mák  méz  mézeskalács  nyúlhús  nátha  olaj  olcsó  palacsinta  paprika  paradicsom  pite  polc  pulyka  pékáru  rozmaring  ruhatárolás  rágcsálni való  sajt  sajttorta  savanyú leves  szappan  szilva  szilveszter  szódagyurma  születésnap  sárgabarack  sós  sós rágcsálni való  sült  sült vér  tartósítás  tavasz  tejföl  teljes kiőrlésű liszt  teríték  tojás  torta  tárolás  tészta  tökmag  uborka  vanília  varrás  veteményezés  vetőmag  vágott virág  zserbó  zöldbab  árpa  árpagyöngy  árpaliszt  édesburgonya  újhagyma  újrahasznosítás  ünnepek  
FaceBookInstagram

Heggesztő

Az oldalon tapasztalható bárminemű működési hiba,

csakis az én figyelmetlenségemből adódik,

az oldal tulajdonosa nem tehet róla,

így kérem panaszaikkal hozzám forduljanak:

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Látogatói Számláló

80091
mama3
tegnaptegnap35
ezen a hétenezen a héten3
ebben a hónapbanebben a hónapban648
összesenösszesen80091

Lábléc

Copyright © 2017 Szürke Kis Veréb. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU General Public License alatt kiadott szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal