Március 15. - amikor nem veteményeztünk

Március 15-én (pontosabban a hozzá legközelebb eső hétvégén) szoktuk megkezdeni a szabadföldi veteményezést. Az idei évben úgy látszott, hogy szépen, nyugodtan, ráérősen veteményezünk majd, hiszen hosszú hétvégére esik március 15. Ehelyett lett egy szép, havas, ráérős, pihenős hétvégénk. Talán egész télen nem esett egyetlen nap alatt annyi hó, mint most és ilyen szép jégcsapjaink se voltak még az idén:

Így legalább volt idő, hogy kipróbáljam a saját készítésű Narancsos súrolómat. Erejében nem vetekszik az ismert súrolóporokkal, de azért egy átlagosan piszkos (na jó máshol az már lehet, hogy a teljes elhanyagoltság állapota) gáztűzhellyel elbír. Sokat nem érdemes használni belőle, mert akkor a narancsolaj(?) eltávolítására zsíroldót is be kell vetnünk a tisztogatás végén.Péntek estére csillogott, villogott a lakás!!! Köszönet érte a lelkes segítőknek.

Volt itthon egy fél üveg bontott csicseriborsó konzervünk, hármunknak csak leves készülhetett volna belőle (de ezt 2:1 arányban leszavaztuk), így született a Csicseriborsós kifli.

Ünnepi hangulatunk még mindig nem lankadt, így kerestünk valami ünnepelni valót: Szent Patrik nap, aminek nálunk semmi hagyománya nincs, ám a net túlcsordul tőle, pont kapóra jött. Hirtelen ötlet alapján jött ír menü összeállításához a vasárnap délelőtti bevásárlás egy kisvárosban nem a legalkalmasabb - érthetetlen,hogy se báránycombot (főként nem csontos bordát), se friss marhahúst nem lehet venni ilyenkor. Bárányt szinte soha... Maradtunk az alapoknál:Ír teasütemény és Guinness, ez utóbbi vásárlása már önmagában ünnepi alkalom. (A nagyobb bevásárló láncoknál rendszeren van kínai, olasz, amerikai még skandináv hét is - miért nincs ír hét, amikor akciósan lenne beszerezhető az ír sörfőzés ezen remeke?)

 

Keresés

Elérhetőség

Ha kérdésed vagy véleményed van (akár jó vagy rossz) erre a címre bátran írhatsz:

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

2024. március 29. péntek
Auguszta
A Nap kel 05:32-kor,
nyugszik 18:18-kor.

Címkék

SK  advent  adventi dísz  ajándék  alacsony GI  alma  aszalt paradicsom  asztaldísz  batáta  befőtt  befőzés  bodza  burgonya  chop suey greens  citromfű  család  csalán  csalánleves  csirkemell  csokor  csomagolás  cukkíni  dekoráció  dísz  díszalma  ehető krizantém  esküvő  fokhagyma  gersli  graham liszt  grill  gyors  gyömbér  gyümölcslé  gyümölcsnektár  hagyma  hamburger  házi  házi tartósítás  hógömb  húsmentes  húsvét  joghurt  kakukkfű  karácsony  keksz  keksznyomda  kenyér  kert  konzerv  koszorú  kukoricaliszt  kókusz  kókuszzsír  környezetbarát  környezetvédelem  körte  kövér porcsin  lazac  lekvár  lencse  lepény  leveles tészta  leves  mandula  maradék hasznosítása  marcipán  medvehagyma  megfázás  menta  morzsasüti  muffin  máj  mák  méz  mézeskalács  nyúlhús  nátha  olaj  olcsó  palacsinta  paprika  paradicsom  pite  polc  pulyka  pékáru  rozmaring  ruhatárolás  rágcsálni való  sajt  sajttorta  savanyú leves  szappan  szilva  szilveszter  szódagyurma  születésnap  sárgabarack  sós  sós rágcsálni való  sült  sült vér  tartósítás  tavasz  tejföl  teljes kiőrlésű liszt  teríték  tojás  torta  tárolás  tészta  tökmag  uborka  vanília  varrás  veteményezés  vetőmag  vágott virág  zserbó  zöldbab  árpa  árpagyöngy  árpaliszt  édesburgonya  újhagyma  újrahasznosítás  ünnepek  
FaceBookInstagram

Hegesztő

Az oldalon tapasztalható bárminemű működési hiba,

csakis az én figyelmetlenségemből adódik,

az oldal tulajdonosa nem tehet róla,

így kérem panaszaikkal hozzám forduljanak:

This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it.

 

Látogatói Számláló

777769
mama788
tegnaptegnap763
ezen a hétenezen a héten1749
ebben a hónapbanebben a hónapban3219
összesenösszesen777769

Lábléc

Copyright © 2024 Szürke Kis Veréb. Minden jog fenntartva.
A Joomla! a GNU General Public License alatt kiadott szabad szoftver.
Személytelen magyar verzió: Varanka Zoltán - NovoPortal